Mi az a kontakt improvizáció?

 

A kortárs táncoknak az a műfaja,
amikor felfedezzük a teret, egymást,
egymást a térben, a táncos társakkal együtt
áramlunk, gömbölyödünk vagy csak puhán elfolyunk...


Különleges érzés, és hatalmas energiákat
indít be a kontaktus más testekkel.
Előtör belőlünk az ösztönös énünk,
elfogadás és szeretet társaink iránt.

Hiányzott nekem ez az érzés,
mert gimnáziumi és főiskolás éveim alatt,
korárs táncos voltam, és nagyon sok
kontakt órán vettem részt itthon és Budapesten.

Ezért tegnap elmentem egy újabb tapasztalásra,
15 év kihagyással... :)

Debrecenben volt a kurzus, Simon Renáta szervezésében,
a Mozdulj lelkedből csoport termében.
A foglalkozást Dózsa Gergő vezette,
aki számomra örökre Nyilas Misi ragadt,

mert a Légy jó mindhalálig óriási kedvencünk
volt kislánykorunkban a testvéremmel.
Aztán pedig már csak a L'art pour l'artban láttam,
és nem követtem figyelemmel a pályafutását.

Szóval időközben felnőtt lett és táncos is.
Művészi érzékenységgel vezette a csoportot.

Együtt hömpölyögtünk, játszottunk lufival,
voltunk bolygók, kukac és pingvincsapat.
Én táncolni mentem, de a szabad tánc bennem maradt.
Itt most nem jutott idő rá.

És elgondolkoztam haza felé menet:
Milyen hatalmas kincs van a kezemben!
Fejszés Betti mindig hangoztatja, hogy a Zumba
táncterápia.

Úgy tudom a díváim életét jobbá tenni,
hogy nem kell boncolgatni a mozdulatok eredetét,
nem kell bekukucskálni a lélek zárt ajtói mögé,
nem kell elégni, hogy porjainkból feléledhessünk.

Elfogadást adok: mert úgy vagy jó, ahogy vagy!
Nem kell jobbnak lenned, ügyesebbnek, vagy fittebbnek.
Csak elég ha jelen vagy és átadod magad a zenének,
táncolsz tiszta szívvel.

Boldogságot adok: a vidám zenék,
a kurjongatások, a mosolyok, a párbajok,
a játékosság a koreográfiákban,
mind feltötenek.

Szabadságot adok: elbújhatsz, vagy előre jöhetsz,
jöhetsz, vagy otthon maradhatsz és újra jöhetsz,
ha elfáradsz lötyöghetsz, ha tombolni akarsz tombolhatsz...
csak a te döntésed!

Közösséget adok: eddig nem volt kit hívnod,
ha menni szerettél volna valahova, most már
van egy "csapat". Gyertek menjünk!
You're not alone!