Annyira fantasztikus volt a stadionnál, szabadtéren zumbázni,
hogy meg akartam osztani a kollégáimmal!
Ezért úgy döntöttem, hogy meghívom minden debreceni,
debreceni kötődésű és környékbeli oktató társamat,
hogy közösen tartsunk edzéseket.

Azt gondoltam, hogy talán eljönnek majd egy páran,
és reményeim szerint mind a hat alkalomra egy-egy vendég lett volna.
Ebből az lett, hogy végül tizennégyen is elfogadták az invitálást,
és minden órát hárman-négyen tartottunk!

A szívem tele van hálával,
hogy rám szánták az idejüket és energiájukat,
eljöttek és legjobb tudásukat, legszebb mosolyukat adták,
mindannyian!

 

Köszönöm nekik:

Antal Krisztina (Budapest)
Csuta Évi (Békés)
Kanizsay Marcsi (Hajdúszoboszló)
Kerekes Évi (Kisújszállás)
Komjáthyné Czifra Ildi (Debrecen)
Lendvai Móni (Debrecen)
Lente Lilla (Budapest)
Major Erzsók (Debrecen)
Paróczai Detty (Debrecen)
Párványikné Nagy Viktória (Debrecen)
Ritók Jázmin (Debrecen)
Salajan Emőke (Érmihályfalva)
Szeifert Petra (Debrecen)
Tóthfalusiné Bubrik Bea (Létavértes)



Csodálatos a Zumba közösség és nagyon szeretek ZIN tag lenni.
Támogatva és szeretve érzem magam.
Tudjátok, hogy ti is számíthattok rám!

Meg lesz örökítve,
ITT VAN AZ EREDETI POSZT A CSOPORTKÉPEKKEL!


------------

 

Ui.:
Vannak olyan ZIN-ek, akik nem szeretnek közösködni a többiekkel,

nem tartják fontosnak a kollégákkal való kapcsolatot,
mert félnek, hogy akkor a vendégeik véletlenül észreveszik, hogy más oktatókat is lehetne választani.
Nem féltem a díváimat, felnőtt emberek, senki nem az én tulajdonom.
Örülök, ha megismerik a többeieket is.
És ha ez után továbbra is engem választanak, akkor az a legnagyobb dícséret!


Én a személyiségemből adódóan mindig össze akarom hozni az embereket, közösséget kovácsolni.
Szerintem mindig megéri nyitottnak lenni, akkor is ha több sérüléssel járhat.
Viszont ilyen csodák történhetnek!